Indonézia Bitung

Szulaveszi-félsziget északkeleti csücskénél, ahol a Celebes-tenger találkozik a Molucca-tengerrel, egy mélyvízi áramlatok találkozásánál fekszik Bitung — egy kikötő, amely már jóval a Holland Kelet-indiai Társaság zászlajának kitűzése előtt is a fűszerkereskedelem fontos állomása volt. A város természetes kikötőjét a Klabat vulkán impozáns tömege védi, és évszázadokon át fogadta a kínai, arab és maláj-félszigeti kereskedőket. Ma Bitung a kapu ahhoz a víz alatti paradicsomhoz, amelyet sok tengerbiológus a Föld legbiodiverzebb vizeinek tart: a korallháromszög északi csúcsához, ahol négyzetméterenként több halfaj és korall él, mint bárhol máshol a világon.

Bitung maga egy szerény kikötőváros — konténerszállító hajók és hagyományos, fából készült pinisi vitorlások osztoznak a vízparton — de igazi varázsa a környező tájban rejlik. Manado, a tartományi főváros, amely harminc percre található nyugatra, egy élénk, túlnyomórészt keresztény város (ami ritkaság a muszlim többségű Indonéziában), lenyűgöző templomokkal tarkított városképpel és egy vízparti sétánnyal, amelyet éttermek szegélyeznek, ahol a tüzes minahasa konyha ízei várják a látogatókat. A minahasa nép kulináris bátorsága még a tapasztalt utazókat is megdöbbenti: számítsunk olyan fogásokra, amelyek erdei patkányt, gyümölcsdenevért és a hírhedt rica-rica csilipasztát tartalmazzák, amely az indonéz szigetek ízvilágában a csípősség mércéje. A kevésbé kalandvágyóknak pedig a tonhal, amelyet minden reggel frissen halásznak ki a Celebes-tengerből, egyszerűen lenyűgöző élményt nyújt.

A víz alatti világ Bitung igazi remekműve. A Lembeh-szoros, egy keskeny csatorna, amely az anyaországot választja el Lembeh-szigettől, a „muck diving” világfővárosa — ez egy speciális búvárkodási forma, amely a korallkerteket vulkanikus homokos lejtőkre cseréli, melyek tele vannak bizarr, titokzatos lényekkel. Itt a búvárok megörökítik a szőrös békahalakat, a kékgyűrűs polipokat, a pompázatos tintahalakat, és a lenyűgöző mimikri polipot, amely képes oroszlánhalat, laposhalat és tengeri kígyókat utánozni tetszése szerint. A félsziget túloldalán a Bunaken Nemzeti Tengeri Park egy ellentétes látványt kínál: meredek korallfalak zuhanak a mélységbe, amelyeket tengeri teknősök, Napoleon-kardhalak és olyan sűrű barrakudacsapatok őriznek, hogy elzárják a trópusi napfényt.

Tengeren túl a Tangkoko Természetvédelmi Terület Délkelet-Ázsia egyik legkiválóbb vadon élő állatokkal való találkozását kínálja. Ez az őserdő zsebkendőnyi darabja otthont ad a Sulawesi tarajos fekete makákónak — egy veszélyeztetett főemlősnek, melynek kifejező arca és csintalan természete lenyűgöző — valamint a tarsier-eknek, a világ legkisebb főemlőseinek, akik hatalmas szemeikkel alkonyatkor a fák odvaiból kukucskálnak. A medve cuscus, a maleo madarak és a szarvaskeselyűk teszik teljessé azokat az endemikus fajokat, melyek sehol máshol a Földön nem találhatók meg. A rezervátum ösvényei sűrű erdőn vezetnek át, egészen a fekete homokos tengerpartokig, ahol a makákók a dagály vonalán kutatnak élelem után, teljes közömbösséggel az emberi megfigyelők iránt.

A Cunard hajózási társaság Bitung kikötőjébe érkezik világkörüli és Ázsia-csendes-óceáni útvonalain, a hajók a kereskedelmi kikötőben kötnek ki. A közeli kikötők az indonéz szigetvilágban — Komodótól a Banda-szigetekig — az expedíciót a korall háromszög szívébe nyújtják tovább. A legjobb búvárkodási feltételek márciustól októberig tartanak, amikor a nyugodt tengerek és minimális áramlatok révén a Lembeh-szoros kincsei a legkönnyebben elérhetők, bár a szoros védett elhelyezkedése egész évben lehetővé teszi a búvárkodást.