Új-Zéland
A világ alján, ahol a Zúgó Negyvenesek átadják helyüket a Dühöngő Ötveneseknek, az Auckland-szigetek emelkednek ki a Déli-óceánból, mint a geológiai történelem egy elfeledett fejezete. A Musgrave-öböl, amely az Auckland-sziget északkeleti partján bújik meg, a tizenkilencedik században menedéket nyújtott a hajótörötteknek – leginkább a Grafton legénységének, akiknek 1864-es hajótörése és túlélése a Csendes-óceán egyik nagy tengeri legendájává vált. Ma ez a távoli öböl szinte változatlan maradt, egy hely, ahol az emberi lábnyomok a következő dagály előtt elsimulnak.
A Musgrave-öböl jellegét szinte ősi magányossága határozza meg. Sűrű rata-erdő zúdul le meredek domboldalakon a sötét vulkanikus sziklákból álló partvonalhoz, miközben vízesések szövik át a mohával borított lombkoronákat, amelyek soha nem ismertek láncfűrészt. Az öböl védett vizei, mély smaragdzöld színben, az egyik kevés nyugodt horgonyzóhelyet kínálják egy olyan szigetcsoportban, amely hírhedt a viharos időjárásáról. A felfedező hajók rendszerint Zodiac csónakokat vetnek be a kövekkel borított parton való nedves partraszálláshoz, ahol a levegőben a tengeri permet és az bomló hínár ásványi aromája keveredik.
A Musgrave-öbölben a vadon élő állatokkal való találkozás szinte túláradó élményt nyújt. Új-zélandi tengeri oroszlánok – a világ egyik legritkább fókafajai – sokaságban heverésznek a sziklás part mentén, hatalmas bika példányaik területüket hirdető bőgései visszhangzanak a völgy falain. A sárgaszemű pingvinek, a Föld egyik legveszélyeztetettebb pingvinfaja, az erdő aljnövényzetében költenek, alkonyatkor méltóságteljes, lassú sétával kelnek át a parton. Felettük Gibson vándoralbatrosza a három métert meghaladó szárnyfesztávolságával a légáramlatokat lovagolja, míg az Auckland-szigeti kormoránok a sekély vízben halakra vadásznak.
Az Auckland-szigetek tágabb szigetcsoportja, amely 1998 óta az UNESCO Világörökség része, öt fő szigetet foglal magában, összesen 625 négyzetkilométernyi szubantarktiszi vadont ölelve fel. Az északi Enderby-sziget könnyebben megközelíthető lehetőséget kínál a vadon élő állatok megfigyelésére, míg a déli Carnley-öböl a Déli-óceán egyik legnagyobb természetes kikötőjeként emelkedik ki. A növényzet páratlan: hatalmas levelekkel rendelkező, vacsoraalátét méretű levelekkel bíró óriásnövények élénk lila és sárga színekben virágoznak az ausztrális nyár idején, egy olyan botanikai jelenség, amely sehol máshol a világon nem található meg. A szigetek egyes távoli szigetecskéin teljesen hiányoznak a betelepített ragadozók, ami lehetővé tette olyan fajok fennmaradását, amelyeket az új-zélandi szárazföldről évezredekkel ezelőtt kiirtottak.
A Musgrave-öböl kizárólag expedíciós hajóval érhető el, jellemzően a szubantarktiszi útvonalak részeként, amelyek Új-Zéland Déli-szigetéről, Bluffból vagy Invercargillből indulnak. A hajózási szezon novembertől februárig tart, januárban pedig a legkedvezőbb az időjárás és a legintenzívebb a vadon élő állatok aktivitása. Minden partraszálláshoz engedély szükséges az Új-Zélandi Természetvédelmi Hivataltól, és szigorú biobiztonsági protokollok garantálják, hogy idegen élőlények ne juthassanak el ezekre a érintetlen partokra. Az utazóknak fel kell készülniük a gyorsan változó körülményekre: ezen a szélességi körön az „egy óra alatt négy évszak” nem csupán szólás.