Farne-szigetek

Két mérföldre Észak-Northumberland partjaitól, egy sötét dolerit szigetcsoport emelkedik ki az Északi-tengerből, akár egy ősi tengeri lény gerince, amely áttöri a felszínt. A Farne-szigetek — amelyek száma a dagálytól függően tizenöt és huszonnyolc között változik — Európa egyik legfontosabb és legkönnyebben megközelíthető tengeri madárrezervátumát alkotják, egy olyan helyet, ahol a vadon élő állatokkal való rendkívüli közelségű találkozások lehetségesek, csupán egy rövid hajóútra az angol szárazföldtől. Ezeket a szigeteket már a hetedik század óta védik, amikor Szent Cuthbert, Lindisfarne pásztor-szerzetese, visszavonult az Inner Farne szigetre remeteként, és kiadta a világ talán legrégebbi ismert természetvédelmi törvényeit, amelyek megtiltották az eiderkacsák vadászatát — amelyeket a helyiek ma is Cuddy kacsáknak hívnak tiszteletére.

A Farnes szigetek jellege a koncentrált vadont idézi. A költési időszakban, májustól júliusig, a szigetek szinte robbanásszerűen telnek meg tengeri madarak életével, amely érzékszerveinket is túláradóan elárasztja. Több mint 200 000 madár zsúfolódik össze ezeken a parányi sziklaszigeteken: az északi sarkvidéki csérek — a madárvilág leghevesebb fészkelőhely-védői — precíz és dühös zuhanórohamokkal támadják a látogatókat, miközben a sziklaperemeken a csüllők vállvetve sorakoznak. A papagájhalászok komikus járásukkal, homokpaducokkal teli csőrrel ballagnak a szikla tetején, miközben ezer mérföldeket tesznek meg az Észak-Atlanti-óceán felett minden télen. A sziklamadarak, a kormoránok, a sirályok és a fulmármadarak teszik teljessé ezt az ornitológiai színházat.

A Farnes-szigetek látogatása egy többérzékű élmény, amely túlmutat a madármegfigyelésen. A zaj elképesztő — egy állandó kakofónia a hívásokból, sikolyokból és a szárnyak suhogásából, amely a belső szigeteken majdnem elviselhetetlen hangerővé fokozódik. A guanó, a hal és a só illata erőteljes és elkerülhetetlen. De ami igazán megkülönbözteti a Farnes-szigeteket, az a közelség: az északi sarkvidéki csérek közvetlenül a sétányok mellett költenek, tojásaik centiméterekre láthatók a pallótól, míg a lundák karnyújtásnyira ülnek, és a látogatókat évszázadok óta tartó védelem nyugalmával figyelik. Az Inner Farne szigetre érkezve felfedezhetjük Szent Cuthbert kápolnáját is, egy XIV. századi kőtemplomot, amely a szent remetelakhelyének helyén épült, és ahol alkalmanként még ma is tartanak szertartásokat a köröző madarak társaságában.

A szürke fóka kolónia új dimenziót ad a Farne-szigetek élményéhez. Körülbelül kétezer szürke fóka költ itt minden ősszel, így ez az egyik legnagyobb kolónia Anglia keleti partvidékén. Még a költési időszakon kívül is több száz fóka pihen az alacsony fekvésű külső szigeteken, és a hajós túrák rendszeresen találkoznak kíváncsi példányokkal, amelyek a hajók mellett úsznak. A Farne-szigetek körüli vizek a búvárok körében is népszerűek, akik a hínárerdők, sziklás hasadékok és több hajóroncs maradványainak víz alatti tájait fedezik fel.

A Farne-szigetekre induló hajókirándulások a Seahouses kikötőből indulnak, ahol több szolgáltató kínál járatokat egész nap áprilistól októberig. A National Trust kezeli a belső Farne és a Staple-sziget partraszállási lehetőségeit, ahol a partraszállási díj a természetvédelmi munkákat támogatja. A csúcs madármegfigyelési szezon május közepétől július közepéig tart, és a reggeli túrák általában a legjobb fényviszonyokat nyújtják a fotózáshoz. A látogatóknak ajánlott kalapot viselniük — az északi sarki csér támadásai nem csupán figyelmeztetések —, valamint vízálló rétegeket hozniuk a hajóátkeléshez.